gerinctelenek&gerincesek
Szlogen kell ide.
Madarak [bevezető szerkesztése]
 |
||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 páva-zöld páva hibrid |
||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||
|
||||||||
| Rendek | ||||||||
- A „madár” átirányít ide. Ha az ökölvívóra vagy kíváncsi, lásd az Erdei Zsolt szócikket.
A madarak (Aves) meszes héjú tojással szaporodó meleg vérű gerinces állatok. Mellső végtagjaik szárnyakká módosultak. A madárfajok nagy része ma is repülő életmódot folytat. Testüket tolltakaró borítja. Csontjaik üregesek, légzsákokat tartalmaznak. Fogak helyett csőrrel rendelkeznek.
A madarak mintegy 10 ezer fajjal a gerincesek második legnépesebb osztálya. Ebből Magyarország madárfajainak listája közel 400 fajt sorol fel.
Tartalomjegyzék[elrejtés] |
Törzsfejlődés [szerkesztés]
-
- Fő cikk: Dinoszaurusz-madár kapcsolat
- Lásd még: A madarak evolúciója
A madarak az Archosauriák fejlődési irányához tartozó hüllőmedencéjű dinoszauruszok (Saurischia) egy csoportjának (Theropoda) ágából alakultak ki. A tollas dinoszauruszokból alakult ki a legkorábbi ismert madár, a jurakori Archaeopteryx.
Testfelépítés [szerkesztés]
A madarak, bár igen változatos állatcsoport, testfelépítés szempontjából viszonylag egységesek. Jellegzetességeik elsősorban a repülőképesség kialakulásához kapcsolódnak.
Lásd még: a madarak anatómiája
Látás [szerkesztés]
Csontváz [szerkesztés]
A madaraknak két koponyatípusát különböztetjük meg: a futómadarakra és tinamukra jellemző paleognath és a repülő madarakra, valamint a pingvinekre jellemző, fejlettebb felépítésű neognath koponyát. Emellett a madarakra általánosan jellemző a fogatlan csőr és a nagy méretű szemüreg.
A madarak számos (11-24) nyakcsigolyája igen lazán, heterocoelikus módon kapcsolódik egymáshoz, így a madárnyak rendkívül mozgékony. Ezzel szemben a hátcsigolyák, az ágyék- és keresztcsonti csigolyák összecsontosodtak, és az úgynevezett álkeresztcsontot vagy ágyékkeresztcsontot hozták létre.
A futómadarak kivételével az összes madárfaj szegycsontján jellegzetes tarajt (crista) találunk, amely tapadási felületet biztosít a repülőizmoknak. (A futómadarak közül egyedül a tinamualakúaknál található tarajos szegycsont, de ezek is röpképtelenek).
A mellső végtagban (szárny) elkülöníthető a felkarcsont, az orsócsont és a singcsont, valamint két kéztőcsont, de a többi kéztőcsont a kézközépcsontokkal összenőve hozza létre a carpometacarpust.
A hátsó végtagban a combcsontot, a tibiotarsust (a lábszárcsont és néhány lábtőcsont összenövéséből), a vékony szárkapocscsontot, a csüdcsontot és a lábujjperceket különíthetjük el. A legtöbb madárfajnak 4 lábujja van, de a futómadarak esetében ez redukálódhat 3 vagy 2 lábujjra.
A madarak csontjai, szemben az emlősök tömör csontjaival, üregesek, ezzel csökkentve az állat súlyát.
Izomzat [szerkesztés]
A madarak szárnyát hatalmas méretű mellizmok (musculus pectoralis, musculus supracoracoideus) mozgatják, amelyek a szegycsont taraján tapadnak meg. A tarajról indulva az egyik izom (a m. pectoralis) a felkarcsont alsó felületéhez, a másik (m. cupracoracoideus) a vállízületet megkerülve a felkarcsont felső felületéhez tapad. Vagyis a szárny lecsapását és felemelését végző izmok ugyanott erednek.
A madarak lábának különleges izma a musculus pectinus, amely a térdízülethez tapad, és inakkal az egyes lábujjakhoz csatlakozik. Ha a madár behajlítja a térdét, a m. pectinus megfeszül, és a madár lábujjai összezáródnak, ezzel biztosítva a kapaszkodást.
Kültakaró [szerkesztés]
A madarak testét tollak borítják, amelyeket evezőtollakra, fedőtollakra és pehelytollakra különítünk el.
A madarak bőre mirigyekben szegény. Legfontosabb mirigyük a farcsíkmirigy, amelynek váladéka vízhatlanná teszi a madarak tollazatát. Egyes madaraknál különösen fejlett, más fajoknál hiányozhat.
Emésztőkészülék [szerkesztés]
A madarak nyelőcsövének jellegzetes tágulata a begy, amelynek két típusa létezik: a két oldalra irányuló begyzsákokból álló valódi begy és a nyelőcső egyszerű tágulata, az álbegy. Előbbi a galambokra, énekesmadarakra és tyúkfélékre, utóbbi a ragadozó madarakra és a récefélékre jellemző.
A madarak gyomra két részre tagolódik, a mirigyes gyomorra és az izmos zúzógyomorra vagy zúzára, amivel a táplálékot megőrlik, mivel nincs foguk, mert az akadályozná őket a repülésben. A madaraknál ezért előfordul, hogy homokot vagy apró kavicsokat nyelnek le, hogy azok segítsék őket a táplálék összezúzásában.
Tápcsatornájuk rendre kloákában végződik, amely a tápcsatorna, az ivarszervek és a húgycső közös kivezetőnyílása.
Légzés [szerkesztés]
A szárazföldi állatok közül a madaraknál alakult ki a leghatékonyabb légzőszervrendszer. Kettős légzéssel lélegeznek, melynek lényege, hogy a többi állattal ellentétben nemcsak be-, hanem kilégzéskor is történik gázcsere. Ezt elsősorban a tüdő speciális felépítése teszi lehetővé.
További érdekesség, hogy a madarak hangképző szerve nem a gégében, hanem a főhörgők elágazásánál található, ezért két helyen is képződik hang. A madár ily módon képes egyszerre énekelni és levegőt venni, illetve egyszerre több hang kiadására is képes lehet. (A fülemülék például egyszerre négy különböző hang kiadására is képesek.)
A tüdő felépítése [szerkesztés]
A madarak tüdővel lélegeznek, melynek felépítése erősen eltér az emlősök tüdejétől. Míg az emlősök tüdejében a levegő vakon végződő léghólyagokba (alveolusokba) fut, addig a madarakéban úgynevezett léghajszálcsövek találhatók, melyeken a levegő folyamatosan keresztüláramolhat.
Szerkezet alapján kétféle tüdőt különíthetünk el: a primitívebb paleopulmót, és a fejlettebb neopulmót. A paleopulmóban a levegő kilégzéskor és belégzéskor is ugyanabba irányba áramlik, a neopulmóban ellentétesen.
A tüdőhöz 5 pár légzsák csatlakozik, amelyek hatékonyabbá teszik a ki- és belégzést, valamint könnyebbé teszik a madár testét. A madarak tüdejének térfogata állandó, a légcserét a légzsákok nyomásváltozása működteti.
A kettős légzés [szerkesztés]
A légcső (trachea) közvetlenül kapcsolódik a két hátulsó pár légzsákhoz valamint a paleo- és neopulmóhoz is. Belégzéskor a friss levegő közvetlenül átáramlik mind a paleo-, mind a neopulmón, így belégzéskor gázcsere történik. Ugyanekkor a hátulsó légzsákba is levegő kerül: egyrészt friss levegő közvetlenül a tracheából; másrészt a neopulmón átáramló, és már oxigénben szegényebb levegő is ide jut. Így a belégzés végére a légzsákban oxigénben viszonylag gazdag levegő lesz. Kilégzéskor a hátulsó légzsákokból a levegő egyrészt a légcsövön keresztül kiáramlik, másrészt ismét átáramlik a neopulmón így kilégzéskor is történik gázcsere. A légzsákból közvetlenül, és a neopulmón keresztül is kerül levegő a paleopulmóba, ezzel is növelve a gázcsere intenzitását.
Keringés [szerkesztés]
A madarak az emlősökhöz hasonlóan állandó testhőmérsékletű, úgynevezett melegvérű állatok. Szívük két-két, szilárd válaszfal által elkülönített kamrából és pitvarból áll. Két vérkörük van, a jobb szívfél a kisvérköri, a bal szívfél a nagyvérköri keringést tartja fenn. A kis vérkörben a jobb kamrából a szén-dioxidos vér a tüdőartérián keresztül a tüdőbe áramlik, majd onnan oxigéndús vér áramlik vissza a bal pitvarba. A bal kamrából oxigéndús vér áramlik a test szövetei felé, onnan szén-dioxidban dús vér a jobb pitvarba.
Szaporodás [szerkesztés]
A madarak belső megtermékenyítésűek. Egyes fajoknál, például a réceféléknél párzószerv is megjelenik.
Ez az egyetlen gerinces csoport, ahol az elevenszülés semmilyen formában nem jelent meg. Minden madárfaj meszes héjú tojásokat rak.
Életmód [szerkesztés]
Repülés [szerkesztés]
A madarak alkalmazkodtak a repüléshez. A mellső végtag szárnnyá alakult. Az erős repülőizmok eredése a mellcsonton kiemelkedő tarajon található. Tollaik a bőr származékai, a szárny- és faroktollak a repülésre és a kormányzásra szolgálnak. Szivacsos szerkezetűek a csontjaik, ezért könnyebbek. A repülés nagy izommunkát igényel, ezért van szükségük fejlett légzésre és keringési rendszerre.
A repülés fizikai alapjai [szerkesztés]
A madarak repülését a szárny felépítése teszi lehetővé. A madarak szárnya repülés közben úgy tereli a levegőt, hogy a szárny felett gyorsabban áramoljon, mint alatta. Így a felül áramló levegő nyomása kisebb lesz. A madár az ebből adódó aerodinamikai felhajtóerőt használja fel a repüléshez.
A madárszárny (és a legtöbb repülő állat szárnyának) különlegessége, hogy lecsapáskor a szárnyprofil az állat sebességétől függően változtatható, így képes a rá ható felhajtóerőt változtatni. A madarak repülése rengeteg kutatót és mérnököt foglalkoztat. Ez a mechanizmus ugyanis sokkal hatékonyabb, mint a repülőgépekben alkalmazott, mivel ezek szárnyprofilját csak nagyon kis mértékben lehet változtatni.
A madarak között egyedülálló a kolibrifélék repülési technikája. Szárnyaikkal előre-hátra csapkodva nyolcast írnak le a levegőben, így képesek egy helyben lebegni. (Erre egyetlen más madár sem képes.) Ehhez rendkívül gyorsan kell verdesniük: a legkisebb kolibrik másodpercenként akár hetven szárnycsapásra is képesek lehetnek.
Fészeklakó [szerkesztés]
A fészeklakó madarak általában csupaszon (csekély tollazattal), fejletlenül kelnek ki, a szülők még sokáig gondozzák őket. Mivel a fiókák még nem önállóak és nem tudnak repülni, nagyrészt fákon fészkelnek, hogy az utódok védve legyenek a ragadozóktól. Kevés tojást raknak, mert a szülők nem tudnak sok fiókát gondozni.
Fészekhagyó [szerkesztés]
A fészekhagyó madarak fiókái képesek követni anyjukat kikelésük után és önállóan táplálkoznak. Általában talajszinten fészkelnek.
Ökológiai jelentőségük [szerkesztés]
A madarak ökológiai szerepe igen sokféle. Számos fajuk generalista, és világszerte elterjedt, sokuk pedig szélsőségesen specializálódott az élőhelyéhez vagy a táplálékához. Még egy olyan „ egyszerű” élőhelyen is, mint az erdő, az egyes ökológiai fülkék madárvilága rendkívül eltérő, változatos lehet. Más fajok élnek például az erdő legfelső lombkoronaszintjén, a cserjeszinten, és az aljnövényzet szintjén.
A madarak között egyaránt találhatunk növényevőket, ragadozókat, és dögevőket. A magevők fontos szerepet játszanak az egyes növények elterjesztésében, ugyanis ürülékükkel nagyobb területre hordják szét a magokat. A nektárral táplálkozó madarak a táplálékul szolgáló növény megporzásában játszanak nélkülözhetetlen szerepet (főleg a trópusokon). Ezek között gyakran nagyon szoros koevolúciós kapcsolat figyelhető meg: a növényt kizárólag egyetlen madárfaj képes megporozni, amely pedig csak a növény nektárjával táplálkozik. Ilyen kapcsolat figyelhető meg például számos kolibrifaj esetében.
A ragadozók főleg rovarokra, kisebb emlősökre, más madarakra vadásznak. A vízimadarak a prédaállatok populációinak szabályozásán kívül fontos szerepet játszanak a vízpartok talajának megújításában. Ez különösen a tengerpartok, tengeri szigetek tápanyagszegény talaján kolóniákban fészkelő fajoknál fontos.
A partvidéktől távoleső szigeteken gyakran madarak töltik be az egyébként emlősök által elfoglalt ökológiai fülkéket, mivel az emlősök oda nem voltak képesek eljutni. Tipikus példa erre az Új-Zéland szigetén őshonos kereru, vagy a mára már kihalt moák.
Rendszerezés [szerkesztés]
A ma élő madarak két alosztályra tagozódnak.
Futómadár-szabásúak [szerkesztés]
A futómadár-szabásúak (Paleognathae) szájpadjának ősi jellegű, erős és nehéz csontozata van. Szegycsontjuk általában nem tarajos, röpképtelenek vagy csak ritkán repülnek. Két ismert rendjük:
- Struccalakúak rendje (Struthioniformes) – 14 faj,
- Tinamualakúak rendje (Tinamiformes) – 48 faj,
Újmadárszabásúak [szerkesztés]
A újmadárszabásúak (Neognathae) csoportjában a szájpad nehéz, csontos váza visszafejlődött, szegycsontjukon nagy csonttaréj biztosítja a mellizmok tapadását. Többségük igen jól repül. Huszonnégy rendjük ismert:
- Pingvinalakúak rendje (Sphenisciformes) – 17 faj,
- Búváralakúak rendje (Gaviiformes) – 5 faj,
- Vöcsökalakúak rendje (Podicipitiformes) – 22 faj,
- Viharmadár-alakúak rendje (Procellariiformes) – 115 faj,
- Gödényalakúak rendje (Pelecaniformes) – 67 faj,
- Gólyaalakúak rendje (Ciconiiformes) – 127 faj,
- Flamingóalakúak rendje (Phoenicopteriformes) – 5 faj,
- Lúdalakúak rendje (Anseriformes) – 165 faj,
- Sólyomalakúak rendje (Falconiformes) – 303 faj,
- Tyúkalakúak rendje (Galliformes) – 290 faj,
- Darualakúak rendje (Gruiformes) – 201 faj,
- Lilealakúak rendje (Charadriiformes) – 367 faj,
- Pusztaityúk-alakúak rendje (Pteroclidiformes) – 16 faj,
- Galambalakúak rendje (Columbiformes) – 314 faj,
- Papagájalakúak rendje (Psittaciformes) – 361 faj,
- Kakukkalakúak rendje (Cuculiformes) – 148 faj,
- Bagolyalakúak rendje (Strigiformes) – 183 faj,
- Lappantyúalakúak rendje (Caprimulgiformes) – 120 faj,
- Sarlósfecske-alakúak rendje (Apodiformes) – 429 faj,
- Egérmadár-alakúak rendje (Coliiformes) – 6 faj,
- Trogonalakúak rendje (Trogoniformes) – 39 faj,
- Szalakótaalakúak rendje (Coraciiformes) – 214 faj,
- Harkályalakúak rendje (Piciformes) – 405 faj,
- Verébalakúak vagy énekesmadár-alakúak rendje (Passeriformes) – 5824 faj.
A már nem, vagy ritkán használt rendek [szerkesztés]
- Nandualakúak rendje (Rheiformes) – már nem számít önálló rendnek, lásd a struccalakúak rendjében a nanduféléket!
- Kazuáralakúak rendje (Casuariformes) – már nem számít önálló rendnek, lásd a struccalakúak rendjében a kazuárféléket!
- Kivialakúak rendje (Apterygiformes) – már nem számít önálló rendnek, lásd a struccalakúak rendjében a kiviféléket!
- Vágómadár-alakúak rendje (Accipitriformes) – már nem számít önálló rendnek, a sólyomalakúakhoz tartozik
- Sirályalakúak rendje (Lariformes) – már nem számít önálló rendnek, lásd a lilealakúak rendjében a sirályféléket!
- Guvatfürjalakúak rendje (Turniciformes) – már nem számít önálló rendnek, lásd a lilealakúak rendjében a guvatfürjféléket!
- Turákóalakúak rendje (Musophagiformes) – 23 fajt tartalmaz a lista – egyes rendszerezések a kakukkalakúak rendjébe sorolják őket!
- Bankaalakúak rendje (Upupiformes) – Egyes rendszerezések a szalakótaalakúak rendjébe sorolják őket!
- Orrszarvúmadár-alakúak rendje (Bucerotiformes) – Egyes rendszerezések a szalakótaalakúak rendjébe sorolják őket!